A gyászról

Ha már régóta gyászolsz...

Mit jelent, hogy "régóta"? Fél éve? Egy éve? 5 éve? 10 éve? Úgy tűnik, mintha soha nem lenne vége? Meddig fog még fájni?

Ez a "régóta" nehezen értelmezhető egy olyan folyamatnál, ahol igaziból nincs idő. A lélek ugyanis nem ismeri az olyan fogalmakat, mint év vagy hónap. A lélek az időtlenségben él, az időt a fejünkben mérjük. Aki fél év alatt nem adaptálódik az új körülményekhez, "nem dolgozza fel" a veszteséget, már belefuthat abba, hogy komplikált vagy elhúzódó gyásszal diagnosztizálják (nem feltétlenül szakemberek) és szeliden nyaggatják, hogy menjen szakemberhez. Nem mintha egy szakember segítsége nem lenne mérhetetlenül hasznos, de a gyászfolyamat laikusok általi patologizálása semmiképpen nem tesz jót az önbecsülésünknek és inkább nehezíti az amúgy is nehéz helyzetet. Nem mintha ne létezne patológiás gyász, de ez nem ott kezdődik, hogy fél év alatt nem tér vissza valaki a régi normálishoz. 

David Kessler egyfajta kereszteshadjáratot vív a "gyászolás szabadságáért" - nála a "korai gyász" az első két év (!). Ezt mondja több évtizedes gyásztanácsadói tapasztalattal, Elizabeth Kübler-Ross szerzőtársaként és több gyásszal foglalkozó könyv szerzőjeként, magánemberként pedig gyászoló szülőként. Kimondva ijesztő, hogy az első két év a korai gyász - pláne az elején, amikor az ember annyiszor néz fel az égre, hogy "mikor lesz ennek vége?" vagy "mikor lesz már könnyebb?". Ugyanakkor valahol megnyugtató is, mert segít abban, hogy engedélyt adjunk magunknak gyászolni a hivatalosan megszavazott fél-1 év után is, és ne érezzük azt, hogy valamit rosszul csinálunk. A veszteség feldolgozása erősen függ a veszteség körülményeitől, és attól, hogy valaki mennyire reziliens, milyen adaptációs stratégiái vannak: sokan képesek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez akár fél év, 1 év alatt is, hivatalosan ezt tekintik "normál" vagy "egészséges" gyászfolyamatnak. Ez a megközelítés azonban teljesen figyelmen kívül hagyja a veszteségek és azok megélése közötti különbségeket. 

Trauma és gyász

Volt már szó arról, hogy minden gyász egyedi, még egyazon gyászolónál is. Vannak tényleges komplikáló tényezők, amelyek nagyon meg tudják bonyolítani a folyamatot, de ezek a tényezők nem feltétlenül a gyászhoz tartoznak, hanem a veszteséget kísérő traumához. Ide tartozik egy gyermek elvesztése, egy hirtelen halál, egy baleset, egy nehéz élethelyzetben bekövetkezett haláleset, a halmozott veszteség (egyszerre vagy rövid időn belül több veszteség), egy olyan személy elvesztése, akivel nagyon erős volt a kötődés, és ide tartozak az "illegális", el nem ismert veszteségek is, mint például az öngyilkosság, a drog túladagolás, a vetélés és perinatális veszteségek, vagyis azok, amelyeknél a környezet megkérdőjelezi a gyász jogosságát vagy bármilyen mértékben felveti a gyászoló vagy az eltávozott felelősségét a történetben, vagy szimplán csak elszigeteli a gyászolót. Én sokkal jobban szeretem a "traumatikus gyász" kifejezést használni, mert így legalább kimondható, hogy itt egy traumával kell dolgozni, egy mély sebet kell begyógyítani, és amíg ez nem történik meg, maga a gyászfolyamat se tud menni a maga útján. 

Egyedül gyászolni nagyon nehéz. Társas lények vagyunk, és ha nagy öröm vagy nagy bánat ér, akkor teljesen természetes igény ennek megosztása. A környezet nagyon sokat tud segíteni a teher hordozásában és nagyon meg tudja nehezíteni a gyógyulást, ha elhatárolódik, ha elvárásokat támaszt a gyászolóval szemben. A gyász azonban bizonyos értelemben magánügy: senki nem fogja tudni elvégezni a "gyászmunkát" a gyászoló helyett. Az idő sem. Azok, akik úgymond "beleragadnak" a gyászba sokszor egy diagnosztizálatlan PTSD-ben (poszttraumás stresszben) szenvednek és a gyászfolyamat olyan értelmeben akad el, hogy a háttérben lapuló trauma miatt igaziból el sem tudott indulni. Szóval számomra fontos megkülönböztetni azt, amikor a gyászfolyamat mögötti trauma az akadály és azt, amikor maga a gyászfolyamat akad el, itt azonban nem a veszteség körülményei, hanem maga a veszteség válik traumatizáló tényezővé. Egy trauma általában krízis is egyben, aminek mindig kétféle megoldása lehet: egy poszttraumás állapot állandósulása vagy egy poszttraumás növekedés. A gyászmunka egyik célja lehet tulajdonképpen ennek a poszttraumás növekedésnek a beindítása, elsősorban önismereti úton. Na ez az a munka, amit senki nem végezhet el helyettünk. Vagyis a normál gyászfolyamat egy egészséges adaptálódási folyamat a megváltozott körülményekhez, élethelyzethez, a komplikált vagy elhúzódó gyász esetében a kulcs a trauma azonosítása és gyógyítása, a személyiség egyfajta újraépítése. Ez nem megy egyik napról a másikra, küzdelmes, de minden ebben az irányban megtett lépés nagy változásokat tud hozni az életminőségben. 

Elakadt gyászfolyamat

Attól, hogy valakinek évek múlva is hiányzik az elveszített szeretett személy, még nem feltétlenül akadt el a gyászfolyamata. Ez maximum azt jelenti, hogy zsigerileg tudja: senki sem pótolható vagy helyettesíthető be, hogy az illető egy különleges helyet foglalt el a szívében, az életében és nélküle az élet, a világ már sosem lesz ugyanaz. Egy elveszített gyermek vagy testvér mindig hiányozni fog, akkor is helye van a családban, a család része marad, ha fizikailag már nincs itt. A hiánya valamilyen szinten mindig fájni fog, és ez szerintem rendben van - a gyógyulás nem jelenti azt, hogy elfelejtjük vagy hogy már nem hiányzik. A kérdés az, hogy ez mennyiben akadályozza azt, hogy az életet a maga teljességében éljük meg, hogy képesek legyünk örülni annak, amit adni tud.

Kessler hat olyan területet azonosít, ahol elakadhatunk és ad javaslatokat is, amelyek segíthetnek az akadályok elhárításában.  

  1. Elszigeteltség - találjunk közösséget
  2. A szeretet nem hal meg - újfajta kapcsolat kialakítása az eltávozottal
  3. Azonosulás a gyásszal - a gyász az, amit érzünk, de nem ez határoz meg minket
  4. Önostorozás - légy önmagad legjobb barátja
  5. Összehasonlítás - Amit más gondol arról, hogy én hogyan gyászolok, az az ő dolga
  6. Mit nem tudok helyett mire voltam képes - a sikerek nyilvántartása, bármilyen apróság is

Ezekről később még részletesen lesz szó, mert az ilyen típusú elakadások nagyon gyakoriak és az ezeken a területeken végzett munka a legtöbb esetben látványos változásokat hoz.

Pin It

Csendben gyászolók

Kapcsolat

 

© Csapó Krisztina 2019-2020 - Minden jog fenntartva.
ImpresszumAdatkezelési tájékoztatóFelhasználási feltételek