A gyászról

Minden kultúrában van az évnek egy napja, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt.
| A gyászról

Halottak napja

Október végén-november elején tömegek zarándokolnak a temetőkbe rendbe rakni a sírokat, mécsest gyújtani, emlékezni azokra, akik már nincsenek itt - fizikailag.

Minden kultúrában van az évnek egy napja, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt. Sokak számára ez kimerül az olyan külsőségekben, hogy legalább évente egyszer elzarándokolnak a temetőbe rendbe rakni a sírokat és inkább nyűg, mert tömeg van, drága a virág, vagy egyszerűen azért, mert ez egy kulturális elvárás, amit a hátuk közepére kívánnak. Általában azokat érinti meg mélyebben, akik régóta gyászolnak, csendben, és talán tudatában sincsenek ennek, mert eltemették a veszteség miatti fájdalmat, ami ilyenkor - és más "jeles napokon" - bukkan csak a felszínre, mert a hétköznapok forgataga elfedi. Ők ilyenkor újra átélik a veszteség miatti szomorúságot, a fájó hiányokat, vagy egyszerűen csak a maguk számára is érthetetlen módon érzékenyebbek, "ugranak" apróságokra, vagy magukba fordulnak és átmenetileg elérhetetlenné válnak a környezetük számára.

Minél többet beszélgetek gyászolókkal, annál inkább erősödik bennem az érzés, hogy a legnagyobb veszteség tulajdonképpen az, hogy elveszítjük a kapcsolatot szerettünkkel, legalábbis abban a formában, ahogy korábban jelen volt az életünkben. Az elvárások, hogy "el kell engedni", minél hamarabb vissza kell térni a "régi kerékvágásba", de max egy év alatt (gyászév), általában csak arra jók, hogy a gyászolók bezárkózzanak és már ne beszéljenek arról, amit éreznek, elrejtsék a fájdalmukat, és olykor szégyent, bűntudatot érezzenek amiatt, hogy "rosszul gyászolnak". Pedig csak szeretnek - valakit, aki fizikailag  már nincs itt. A szeretet nem halt vele együtt.

Amikor azt mondom, hogy szereTEM az 5 éve halott férjemet, a 6 éve halott anyámat, a 15-20 éve elveszített vendégbabáimat, furcsán néznek rám - mintha a haláluk miatt "helyesen" múlt időt kellene használnom, hiszen milyen az, hogy egy halottat szeretek? Pedig ha belegondolunk, az a tény, hogy ők már nincsenek jelen fizikailag az életünkben, nem jelenti azt, hogy ne gondolnánk rájuk, ne élnének az emlékeinkben, a szívünkben. Vagyis a kapcsolat megmarad, csak a megszokott forma veszik el, és a legtöbb szenvedést pont az a téveszme okozza, hogy aki meghalt, azt már nem szerethetjük (így jelen időben).

Nem számít, hogy ki mit gondol a halál utáni életről, halottaink BENNÜNK mindenképpen tovább élnek. Merjük hát bátran szeretni őket, itt és most, jelen időben, amikor gyertyát, mécsest gyújtunk értük, akár a temetőben, akár otthon.

Pin It

Ez is érdekelhet

Gyászleckék

Jeles napok nélküle - Évfordulók

... avagy a családi ünnepek és emlékezetes alkalmak kihívásai

A gyásznak tanú kell

A gyászt, amelynek nincs tanúja, egyedül cipeljük.
Halottak napja

Halottak napja

Minden kultúrában van az évnek egy napja, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt.
... avagy hogyan éljük túl az ünnepeket

Jeles napok nélküle - Karácsony

... avagy hogyan éljük túl az ünnepeket

Ami segíthet

Mítoszok

A gyász mítószai - "jól" gyászolni

"Jól" gyászolni

A gyász mítószai - "jól" gyászolni
A gyászév

A gyászév

A gyászév
A gyász "fázisai"

A gyász "fázisai"

A gyász "fázisai"

Csendben gyászolók

Kapcsolat

 © Csapó Krisztina 2019-2021 - Minden jog fenntartva.
ImpresszumAdatkezelési tájékoztatóFelhasználási feltételek