Blog

  • Blog

5 éve ilyenkor...

Vannak úgynevezett "triggerek" - amikor történik valami, ami eszünkbe juttat egy csomó mindent. Nevezhetjük kapcsolóknak vagy gomboknak is ezeket, gyakorlatilag egy esemény, egy élmény, ami megérint egy fájdalmas pontot, felszakít egy sebet, elindítja az emlékek áradatát. Tipikusan az első évben készülünk ezekre, jobbára rettegünk attól, hogy milyen lesz egy "jeles nap" nélküle. A jeles napokra tudunk készülni, a triggerekre nem. A triggereket idővel fel tudjuk ismerni, leszedjük a sebről a ragtapaszt és megnézhetjük, hogy hol tart a gyógyulás.

Bővebben

  • Blog

Amit a gyászról megtanultam

A gyásszal kapcsolatos irodalmat akkor kezdtem olvasgatni, amikor édesanyám állapota kritikusra fordult a kórházban, 2014 őszén. Természetesen az első, ami szembejött, Elisabeth Kübler-Ross alapművének kivonatolt változata a gyász fázisairól, a sztereotípiák (tagadás, alkudozás, harag, depresszió, elfogadás), amin ha szépen átballag az ember, akkor utána az élet megy tovább a rendes kerékvágásban. A gyakorlatban ez nagyon nem így működik. 

Bővebben

  • Blog

Miért "csendben gyászolók"?

Röviden: mert (már) nem beszélünk róla :) A saját tapasztalatom az, hogy az igen súlyos veszteségeket elszenvedők egy idő után bűntudatot, szégyent éreznek, mert nem tudnak megfelelni az elvárásoknak és ami még rosszabb, elrejtik és eltemetik a fájdalmukat. Őket hívom „csendben gyászolóknak”, akik egy idő után a környezet megnyugtatása és a téma kerülése érdekében kifejlesztenek egy álarcot, kifelé az elvárásoknak megfelelően működnek, viselkednek, teszik a dolgukat, befelé szenvednek és cipelik a gyász terhét éveken, évtizedeken át, olykor halálukig.

Bővebben

Csendben gyászolók

Kapcsolat

 

© Csapó Krisztina 2019-2020 - Minden jog fenntartva.
ImpresszumAdatkezelési tájékoztatóFelhasználási feltételek