Skip to main content

Csendben gyászolók
- A könyv

Éppen könyvet írok...

Miért írok könyvet?

Előszöris azt gondolom és remélem, hogy másoknak hasznára válik. Azok bátorítottak és inspiráltak erre, akinek meséltem arról, hogy milyen utat jártam be. Mindannyian azt mondták, hogy reményt adtam nekik, és az, ahogyan a dolgokat látom, segített nekik, hogy ők is másként lássák az életüket. Így eljuttottam oda, hogy egy tágabb közönséggel is megosszam, amit eddig életem során leszűrtem. Egy szeretett személy elveszítése (szülők, partner, gyerek, vagy akár egy terhesség) kegyetlenül fájdalmas – az élet soha nem lesz ugyanolyan, mint korábban. Mégis, a nap másnap újra felkel, és hiszem, hogy a remény olyasvalami, amit mindannyian hordozunk, csak olykor elfeledkezünk róla és mélyebbre kell ásni, hogy megtaláljuk.

Másodszor, szeretnék valamit visszaadni a világnak és része lenni az információáramlásnak. A saját gyászfolyamataim során rengeteget tanultam, próbáltam megismerni ezt a gyásznak nevezett jelenséget minél több szempontból, és nagyon sok mindent kipróbáltam, mert egyszerűen jobban akartam lenni. Azt találtam, hogy a gyásznak hihetetlenül nagy irodalma van, viszont ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza (főként az Elizabeth Kübler-Ross által leírt 5 fázis), és kevés a gyakorlati útmutató (a hogyanok), és ez nagyon hiányzott. Amikor az ember szenved, akkor enyhülést szeretne, nem csak ígéreteket, hogy idővel majd jobb lesz. Ahogy én látom, az idő nem oldja meg a problémákat, bár tény, hogy az érzések intenzitása csökken valamelyest, a hullámvölgyek kevésbé mélyek és rövidebbek lehetnek. Ahhoz azonban, hogy tényleg jobban legyünk és tartós eredményeket érjünk el, hogy megtaláljuk a hőn áhított lelki békét, szükséges némi (értsd: rengeteg) belső munka. Felfedeztem, hogy azért elég sok mindent tehetek magamért nap mint nap, és a gyász egyfajta spirituális utazássá vált, amelynek során magamra találtam. Bár se gyászcsoportba, se terápiára nem jártam, a folyamat során sok segítséget kaptam a körülöttem lévő csodálatos emberektől és talán az Univerzumtól is – most szeretnék valamit visszaadni azzal, hogy továbbadom, amit kaptam, amit tanultam és remélem, hogy ez segít másoknak is a gyógyulásban.

Mi van benne?

A gyásznak nincs meghatározott időbeosztása. A gyász a szeretet egy formája – maga a kapcsolat nem hal meg a szeretett személlyel. Minden gyász egyedi, még egyazon ember esetén is. Egy közelálló személy elvesztése után az élet soha többé nem lesz ugyanolyan – és normális így érezni. Tulajdonképpen minden felmerülő érzés normális: a fájdalom, a harag, a bűntudat, a szégyen, a hibáztatás, még a hitvesztés is. A gyász ítélkezésmentes zóna.

A gyászunk olyan, mint mi magunk. A veszteség önmagában nem változtatja meg a személyiséget, legfeljebb felerősíti vagy a felszínre hozza legmélyebb személyiségjegyeinket, amelyek eddig rejtve voltak vagy amelyeknek nem voltunk tudatában. Másrészt gyászolni a családunktól „tanultunk” – szenvedést okozó gondolataink nem varázsütésre, a semmiből kerültek fejünkbe. David Kessler amerikai gyászkutató és terapeuta mottója: „A fájdalom elkerülhetetlen – a szenvedés opcionális.” Ha jobban megismerjük önmagunkat és mélyebbre ásunk a család történetében, az sokat segíthet annak megértésében, hogy hol vagyunk és miért vagyunk ott. Ezek az örökölt és tanult minták azonban megváltoztathatók, és van választásunk, csinálhatjuk másképpen (az ősök útjának tiszteletben tartásával).

A gyász egy elengedési folyamat: egy jövőkép elengedése, amely már soha nem lesz olyan, amilyennek terveztük, elvárásoké, vágyaké, amelyek soha nem fognak teljesülni, de legfőképpen annak az illúziónak az elengedése, hogy életünk minden aspektusát kontrollálhatjuk – nehéz ügy. És hát el kell engedni azt a vágyat, hogy megváltoztassuk a múltat, hogy a jelenben tudjunk teljes életet élni.

A következő oldalakon azt az utat írom le, amelyet én jártam be. Voltak segítőim ezen az úton, barátok, akik egyébként kiváló szakemberek és sok tapasztalattal rendelkeznek gyászolók kísérésében, de szisztematikus segítséget (gyászcsoport, pszichoterápia) nem vettem igénybe. Korábbi önismereti munkám során számos módszert, technikát kipróbáltam, megismertem, és ezek közül sokat eredményesen tudtam alkalmazni a gyógyulás érdekében. Rengeteget változtam és változom még most is – remélhetőleg fogok is, amíg élek. A veszteség, amibe kis híján belehaltam (szó szerint), az életem részévé vált, egy meghatározó tapasztalat több más meghatározó tapasztalat között, amelyek azzá tettek, aki vagyok.

Az itt leírt út legfontosabb lépései a megértés különböző szintjei, amelyeken én is végigmentem a saját utamon – az 1. és 2. fejezet célja egyfajta kontextus-teremtés és az, hogy kimozdítson az elszigeteltségből („valami baj van velem”, „mások jobban csinálják”) és megteremtsenek egy biztonságos atmoszférát. A 3. fejezetben fogom részletezni magát a bejárt utat – végigvezetlek azokon a területeken, amelyeken dolgozva megértheted saját egyedi utazásodat és a legtöbbet hozhatod ki belőle. Leírom az általam használt technikákat, beleértve azt, hogy miért jók – próbáld ki őket és nézd meg, hogy Neked mi működik, mi segít. A 4. fejezet arról szól, hogy hogyan lehet fenntartani a kapcsolatot téren is időn túl – a szeretet ugyanis nem ismeri ezeket a korlátokat. A függelékben ajánlok könyveket, weboldalakat, ahol részletesebben is utána lehet nézni egyes témaköröknek, nagy vonalakban leírom a könyvben említett alternatív terápiákat, valamint tartalmaz egy „kezelési útmutatót” gyászolókhoz, a környezet számára (mit tehetnek/mondjanak és mit ne).

1.A gyász – mítoszok és valóság

Miért van szükség 50.000 könyvre a gyászról (Amazon.com, angol nyelvű könyvek) – a gyász kulturális háttere korunkban és társadalmukban, szemben azzal, ahogy a hagyományos közösségek kezelték a gyászt könyvek nélkül. Különféle megközelítések (pszichológia, vallás), új irányok a tudományos kutatásban (pozitív pszichológia, neuropszichológia) – dióhéjban, amit leszűrtem.

Életünk során számos kisebb-nagyobb veszteséggel kell szembenéznünk. Bármi és bárki, amivel/akivel a kapcsolatunkat nyelvtanilag birtokos szerkezettel fejezzük ki (a házam, a munkám, a férjem/feleségem, a gyerekem) jó eséllyel lesz gyász forrása, amikor el kell engednünk. Minél erősebb a kötődés a tárgyhoz/helyzethez/személyhez, annál nagyobb a veszteségérzet, amelyet átélünk. Gyászról általában a haláleset miatti veszteségről beszélünk, de azonos vagy nagyon hasonló tüneteket okozhat a munka elvesztése vagy egy szakítás, válás. Ezek általában olyan változások, amelyeket nem szeretnénk, vagy váratlanul érnek.

1.1 A gyász anatómiája

Az olvasó megismerkedhet a különféle veszteségekre, amelyekre természetes módon gyásszal reagálunk, a gyász jellemzőivel, a tipikus külső jegyekkel és belső megélésekkel. Felismerheti, hogy amin átmegy, az egy egyetemes emberi tapasztalat, bár mindenkinél egyedi.

1.2 Megállt az idő

Ahol csapdába eshetünk + általános felmerülő kérdések (miért történt, miért velem, mit csináltam rosszul, mit tehettem volna másképpen), illetve a kérdésekhez társuló érzések (szégyen, bűntudat, magányosság, harag, hitvesztés).

2. A gyászév – Az utazás kezdete

Habár ez a könyv elsősorban azoknak szól, akik már túl vannak a gyászéven, az érzések, amelyekkel elakadhatnak, az első pillanattól kezdve jelen vannak. Az itt leírt technikák bármikor alkalmazhatók a gyászfolyamat során, mivel ezek a lélek egy olyan területéhez tartoznak, amely esetn az idő megállt vagy végtelen ciklusba került.

2.1 A történetem

Tények és érzések a temetésig; túlélési stratégiák; rítusok az első hónapokban; mi segített és mi nem; öngondoskodási rituálék.

2.2 Az élet megy tovább...

Az „elsők” (első születésnapok, első karácsony, első Újév, stb.); hullámok kezelése; párhuzamos életek; akadályok az úton.

3. A külső gyásznak vége, a belső folytatódik – a gyász átalakítása spirituális utazássá

Ez a könyv törzs fejezete arról, hogy a gyász hogyan alakítható át egy spirituális utazássá és hogyan használható az önismeret és növekedés útjaként, valamint hogyan köthetünk békét a múlttal. Ezek a gyakorlatok a gyászév során is elvégezhetők, de különösen azok számára hasznosak, akik régebben veszítettek el valakit, alapvetően jól vannak, de tapasztalnak visszaeséseket. Ez a fejezet leginkább arról szól, hogy én hogyan mentem végig ezen a folyamaton, mit találtam és milyen technikákat használtam a különböző fázisokban. Ugyanakkor olyan érzésekre és gondolatokra fókuszál, amelyek mindannyiunkban közösek, mert az emberi természetből fakadnak.

4. A gyászon túl – a kapcsolat megmarad

A kapcsolat nem fejeződik be valakinek a halálával – soha nem fogjuk elfelejteni eltávozott szeretteinket, és amíg élünk, részei maradnak az életünknek. Hol tartok most.

Függelék – További információk

Javasolt olvasmányok, weboldalak

Alternatív terápiák

„Kezelési útmutató” gyászolókhoz

Pin It